Menü
Visszahívás kérése

Bemutatkozás: Dr. Vakaliosz Athéna

Gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt

 

Autizmusban érintett féltestvérem kapcsán már gyermekkoromban foglalkoztatott, hogy hogyan lehetne segíteni pszichés problémákkal élő gyermekeken és családjukon. Az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium remek tanárainak köszönhetem, hogy az orvoslást választottam végül hivatásomnak. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 2014-ben, azóta a Semmelweis Egyetem I. sz. Bókay Gyermekklinika Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán dolgozom. 2020 márciusában gyermek- és ifjúságpszichiáter szakvizsgát szereztem kiválóan megfelelt minősítéssel, azóta szakorvosként dolgozom a klinikán. A gyermekpszichiátriai kórképek diagnosztikájában és terápiájában 6 éves tapasztalatot szereztem az ország egyik vezető intézményében. A klinika kiemelt profiljai miatt az ország legjobb szakembereitől tanulhattam az autizmus spektrum zavar és az evészavarok területén.

2017 szeptembere óta család- és párterápiás képzésben veszek részt, így szupervízió mellett családok terápiáját is vállalom, általában egy koterapeutával dolgozva. 2018 szeptembere óta a Tündérhegyi Pszichoterápiás Képzés keretében a felnőttekkel való terápiás munkába is betekintést nyerhettem, a rövid dinamikus terápia módszere mentén. Szakképzésem során a Péterfy Kórház Krízis Intervenciós és Pszichiátriai Osztályán töltöttem több hónapos felnőttpszichiátriai gyakorlatot.

Tevékenységem során azt a tudományos evidencián alapuló tényt veszem alapul, hogy a pszichoterápiás munka hosszú távú, hatékony megoldást nyújt a legtöbb pszichés tünet esetén. Az oki terápiában hiszek, így a tünetek hatterében álló tényezők feltérképezését a terápia egyik legfontosabb szakaszának tartom.

Angol és francia nyelven felsőfokon beszélek, és görög származásom miatt görögül is beszélek társalgási szinten. Francia nyelvterületen végeztem el két egyetemi félévet, majd a szakképzés ideje alatt is töltöttem gyakorlatot Franciaországban, Serdülőpszichiátriai és Terápiás Osztályon.
Szívesen fogadom az angol vagy francia nyelven hozzám fordulókat is.

A következő esetekben tudok pszichoterápiás eszközöket alkalmazó konzultáció útján segítséget nyújtani:

- serdülő- és fiatal felnőttkori szorongás, hangulatzavar, pánikrohamok, kényszeres tünetek,
- evészavar, autizmus spektrum zavar, beilleszkedési nehézségek
- gyermekpszichiátriai betegségek kapcsán szülőkonzultáció
- családon belüli kommunikációs nehézségek, családi feszültségek, párkapcsolati krízis

 

Forduljanak hozzám bizalommal!

 

Magyar és nemzetközi konferenciákon tartott előadásaim jegyzéke itt megtekinthető:
https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10057590

 

Időpontfoglalás: +36 30 447 7073, info@arborek.hu vagy online időpontfoglaló rendszerünkben