Menü

Asperger-szindróma

 

Az Asperger-szindróma elnevezés Hans Aspergertől származik, aki először 1944-ben írta le ezt az állapotot. Az Asperger-szindróma egy fejlődéspszichiátriai állapot, amely a pervazív fejlődési zavarok főcsoportjába tartozik. A pervazív szó jelentése: átfogó, átható. Azért átható, mert a 3 alábbi, egymástól különböző fő területet érint:

 

   1. Kommunikáció 

   2. Reciprok szociális interakciók

   3. Rugalmas viselkedésszervezés

 

Az ugyancsak a pervazív fejlődési zavarok nagy csoportjába sorolható autizmus és Asperger- szindróma között a különbség, hogy ez utóbbinál nem tapasztalható megkésett beszédfejlődés, illetve az értelmi képesség (intellektus) nem érintett, normál övezetbe esik, vagy ezt meghaladó. Az Asperger szindróma is gyakran tárul más kórállapotokkal, úgymint ADHD, vagy tanulási részképesség zavarok. 

Rendkívül fontos azonban, hogy mint minden átható fejlődési zavar, az Asperger- szindróma is tág spektrumként értelmezendő, tehát súlyossága gyermekenként vagy felnőttenként változó, rengeteg, csak az adott emberre vonatkozó sajátos vonással, illetve egy személynél is különböző mértékben lehet érintett a három fent felsorolt képesség. Magyarországon az Asperger-szindrómát az autizmustól külön entitásként kezelik a pervazív fejlődési zavarokon belül, Európában azonban az autizmus spektrum zavar része, nem használnak rá külön megnevezést.

Az Asperger-szindrómával élők sok mindenben eltérnek neurotipikus társaiktól. A legtöbben kivételes adottságokkal rendelkeznek, ugyanakkor nehezen teremtenek másokkal kapcsolatot, kerülik a szemkontaktust és megrögzötten ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, a napi rutinhoz. Nem mindig tudják értelmezni a közösségi élet szabályait és mások nonverbális jeleit.

 

Az Asperger- szindróma diagnosztizálása


Ahhoz, hogy valaki ma hazánkban Asperger-szindróma diagnózist kapjon a fent említett 3 terület mindegyikén minőségi és mennyiségi eltérést kell látnia a szakembereknek. 

Ezt a környezete leggyakrabban az életkornak megfelelő kortárskapcsolatok hiányában, az egyidős gyerekek iránti érdeklődés hiányában, vagy a barátkozás kezdeményezésének esetlenségében (legyen ez túl bátortalan, vagy túlságosan gátolatlan) érzékeli.  Jellemző lehet a másokkal való közös cselekvések- vagy együttörülés, és a saját öröm megosztásának spontán keresésének hiánya, illetve a szociális és emocionális kölcsönösség elmaradása az életkori elvárttól. Az autizmushoz hasonlóan itt is érintett lehet a nem szóbeli kommunikáció, (szemkontaktus, mimika, gesztusok, testtartás) is.

 

Az Asperger-szindrómában érintettek a többi ember ilyen jelzéseit sem tudják detektálni, ezért fordulhat elő, hogy bizony időnként tapintatlanul, gorombának tűnően viselkednek másokkal. Kommunikációjuk gyengesége leggyakrabban abból adódik, hogy bár a beszéd nem érintett, a kommunikáció társas funkciójával nincsenek tisztában, vagy nem értik azt. Emiatt előfordulhat, hogy akár egy gyermek is felnőtteket meghazudtoló tárgyi tudással és szókinccsel beszél, tart kiselőadást (monologizál) a saját érdeklődéséről, noha igen egyszerű társas interakciót sem tud lebonyolítani. 

Jellemző lehet továbbá az érintettekre egy speciális, sokszor életkorához nem passzoló kiemelt érdeklődési kör (ilyen szokott lenni a tömegközlekedés, vonatok, a biológia szélsőségesebb aspektusai, de valójában bármi lehet), mellyel mélységében és/vagy mennyiségben extrém sokat foglalkoznak. Gyakoriak a nem funkcionális rutinok, szokásokhoz való merev ragaszkodás. Általában megviselik őket a változások, legyen szó napi közlekedési útvonal megváltozásáról, egy személy (óvónő, tanítónő, szomszéd stb.) kicserélődéséről, vagy például évszakváltáskor az öltözék lecseréléséről. Mindezek mellett előfordulhatnak gyakran ismétlődő ún. manierok pl. kezek „, ujjak mozgatása, vagy összetettebb mozgásformák. 

 

Hogyan javítható az Asperger-szindrómás beteg állapota?


Az Asperger-szindróma nem gyógyítható, de fejlesztésekkel rendkívül sok változás érhető el.

A fejlesztések során megtanítják ezeket a gyermekeket vagy felnőtteket azokra a dolgokra, amik számukra nem természetesen működik, nem megy könnyen, akár a kommunikáció, akár a szociális készségek tekintetében. Rátanítják őket az adott helyzetben társadalmilag elfogadott viselkedésre, megtanulják értelmezni mások jelzéseit, kulcsot adva a kezükbe a többi emberhez. 

A diagnózist gyermekpszichiáter szakorvosnak kell felállítania, a fejlesztést azonban végezheti minden olyan gyógypedagógus, pszichológus vagy pszichiáter, aki az autizmusban járatos, illetve az adott személy állapotának megfelelő segítséget képes megadni. 

 

Javasolt további irodalom a témában: 

Attwood, T. (2008) Különös gyerekek. Animus Kiadó, Budapest

Sainsbury, C. (2011) Marslakó a játszótéren. AOSZ, Budapest

Balázs, A. (1997) Az autizmus korszerű szemlélete. Kapocs Kiadó, Budapest

Lord, C., Rutter, M. (1996) Autizmus és pervazív fejlődési zavarok. Kapocs Kiadó, Budapest